Hírek
2013. Február 27. 16:44, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Vádat emeltek milliárdos csalás miatt egy ügyvéd ellen Pécsen

Vádat emelt az ügyészség a napokban Pécsen egy ügyvéd ellen, aki összesen több mint egymilliárd forintos kárt okozott több száz ügyfelének.
Petréteiné Malomsoki Csilla, a Baranya Megyei Főügyészség helyettes vezetője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta: E. Levente ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Az MTI korábban úgy értesült, hogy a 46 éves férfi a gyanú szerint 1,3 milliárd forinttal nem tudott elszámolni. Egyfajta pilótajátékot folytatott: a pénzt részben ügyvédi letétként, befektetésekre, részben azzal a feltétellel kapta, hogy kamatostul fizeti vissza. Egy ideig törlesztett, később azonban ezt megtagadta.
Az ügyvéd emiatt 2010 decemberében feljelentette önmagát a rendőrségen. Tizenegy hónapig szabadlábon védekezhetett, majd előzetes letartóztatásba került, miután a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogták, amint - újabb befektetés ígéretével - 20 millió forintot vett át egy magánszemélytől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.