Hírek
2012. Január 14. 07:16, szombat |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Tíz évig megfigyelték a fiatal lányokat

Azok a lányok, akik gyakrabban eszegetnek, kevésbé híznak, mint azok, akik kevesebbszer étkeznek, de akkor kiadósan – állítják egy amerikai felmérés készítői.
2100 lány étkezési szokásait és testsúlygyarapodását, derékbőségének változását követték nyomon tíz éven át a Kaliforniai Egyetem kutatói. A Berkeleyből, Washingtonból és Cincinattiből választott „mintalányok” a startkor 9-10 évesek voltak. A végeredmény szerint azoknak a testtömegindexe, akik naponta hatnál is többször ettek valamit, átlagosan 6,5 ponttal emelkedett tíz év alatt, míg azoké, akik legfeljebb háromszor étkeztek, 7,8 ponttal. A leggyakrabban evők derékkerülete átlagosan 10 centivel és 2 milliméterrel gyarapodott, az utóbbiaké már derekasabban bővült: 12,7 centivel 19-20 éves korukra.
A kutatók az adatok kiszámításánál figyelembe vettek egyéb életviteli szokásokat, így a testedzést, a tévézést, és természetesen azt is, hogy a lányok hány kilóval kezdték a dekádot. Azt ugyanakkor nem jegyeztették fel az alanyokkal, hogy mit ettek.
A tanulmány szerzői hangsúlyozták, hogy mindezek alapján túl korai lenne a gyakoribb étkezést lányok, illetve mindenki számára az elhízás megelőzési módjaként javallani.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.