Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2018. Január 02. 18:30, kedd | Sport

Szilveszter Rally magas FORDulatszámon!

Szilveszter Rally magas FORDulatszámon!

A JLG Motorsport kis csapata sikerrel teljesítette a Hungaroringen a 19. Szilveszter Rallyt.

Ahogy azt az előzetesben írtuk elsősorban az örömautózás volt a fő szempont, így e mellett külön nagy öröm volt, hogy fiatal versenyzőnk egy remek végeredménnyel tette le a névjegyét imádott kedvenc szakágunkban is élete első komolyabb versenyén!

Míg fiatal versenyzőnk az eredményre is hajtott, csapatunk alapítója Jedlóczky Laci már nagyon régi álmát megvalósítva kizárólag örömautózással ünnepelt az R5-ös Ford Fiesta-ban párjával Jedlóczky Melindával a navigátor ülésben.

A verseny előtti rövidke teszt elég kevés volt, hogy igazán meg ismerhesse a csúcs versenygép kezelését és viselkedését, de ahhoz azért elég volt, hogy az élvezetes autózáshoz legszükségesebb dolgokat nagyjából begyakorolja, valamint, hogy a legfontosabb barátok és támogatók is belekóstolhassanak picit az R5-ös száguldásba a jobb oldali ülésben. A versenyen aztán míg a pályák szűk részein kimondottan vigyázott a drága technikára, ám a Hungaroring belső gyorsasági szakaszon az igazi versenypálya részeken kizárólag kilincsel előre haladva közlekedett házaspárosunk a maximális élvezet jegyében. A 20 éves versenyzői pályafutást lezáró futamon a top kategóriás versenygép mellett még további óriási örömet adott, hogy szeretett fiuk ismét profikhoz méltó hozzáállással és egy kiváló eredménnyel teljesítette első igazán komoly rally versenyét is!

Bizony túlzás nélkül mondhatjuk, hogy maximálisan büszkék lehetünk a Jedlóczky – Somogyi párosra több szempontból is! Egyrészt Somogyi Palira, akinek személyében először versenyzett egy igazi abszolút magyar bajnok kis csapatunkban kinek az óriási szakmai tapasztalatával kiválóan sikerült kiegészíteni Márk kiemelkedő tehetségét. Nagyon hamar összeszokva, folyamatosan építkezve, folyamatosan gyorsulva tudták összerakni a versenyt melynek legjobb eredménye az utolsó gyorsasági szakaszon az ötödik legjobb idő és a verseny végén egy abszolút hatodik helyezés, melyre az előző napi abszolút tizenkettedikről jöttek fel! Talán arra is joggal büszkék lehetünk, hogy évtizedes tapasztalattal rendelkező versenyzőket, komoly bajnokokat is maguk mögé utasítottak az eredménylistán.
Óriási köszönet jár a 2017-es FIA CEZ Rally bajnok és Magyar Bajnoki ezüstérmes Hadik Andrásnak és profi kis csapatának a két nagyszerű versenyautóért, valamint mindenkinek, aki segített és szurkolt nekünk ezen a számunkra igazán különleges versenyen.

Annak a jegyében kívánunk mindenkinek autósportélményekben gazdag boldog újévet, hogy a mi kis csapatunk az idei esztendőben lezár egy élményekkel teli húsz éves versenyzői pályafutást, de ugyanakkor egy nagyszerű tehetséggel reméljük egy újabb, reményteljes, legalább két évtizedes kiemelkedően sikeres másik versenyzői pályafutást is elindíthattunk a 2017-es évben!

- Hajósi Miklós -

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.

2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport

A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost

A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.