Hírek
2026. Június 10. 06:50, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Magyar-kazah - Rossi: a fiatalok frissességet hoztak a válogatottba
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett az idei négy felkészülési mérkőzésen, frissességet hozott a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden 3-1-re legyőzte a kazah csapatot Debrecenben.
"Nem voltunk elégedettek az első félidőben nyújtott produkcióval. Olyan gólt kaptunk rögzített helyzetből, amit megakadályozhattunk volna. Ugyan nekünk is volt lehetőségünk, de nem használtuk ki. A másodikban harcosabb mentalitással mentünk ki a pályára, ennek köszönhetően uraltuk a meccset és fordítottunk" - kezdte értékelését a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakember.
"Sok konfliktus volt a játékosok, sőt, még a kispadok között is. A kazahok győzni akartak, de túl vehemensen játszottak, ezért kerültek emberhátrányba. Mi viszont a meccs bizonyos periódusaiban rosszul olvastuk a játékot, például tíz ember ellen tarthattuk volna többet a labdát, hogy még jobban kifárasszuk a kazahokat"
- tette hozzá.
Rossi az MTI érdeklődésére beszélt Szoboszlairól is, ugyanis korábbi terveivel ellentétben végül nem cserélte le a csapatkapitányt. Mint elárulta, az volt megbeszélve, hogy pihenteti a meccs végén, de sokáig 1-1 volt az állás, ezért a Liverpool futballistája szeretett volna végig a pályán lenni, hogy segítse a társait. A 61 éves tréner úgy vélte, a végén már látszott rajta a fáradtság a hosszú szezon végén, emiatt nem tudott olyan minőséget hozni, mint szokott, de nagy szívvel játszott, ami a többiekre is hatással volt.
"Ez a négy meccs megmutatta, miben kell fejlődni, mely posztokon kisebb a merítési lehetőség. Összességében jó munkát végeztünk, semmiben nem voltunk gyengébbek az ellenfeleinknél, de ennél bonyolultabb lesz a helyzet ősszel, amikor hozzánk hasonló riválisokkal játszunk majd, talán kicsit jobbakkal is. Ott százszázalékosan végig koncentrálnunk kell. Mivel nem tartozunk a tíz legjobb válogatott közé, nekünk nem szabad könnyedén állni egy Kazahsztán elleni meccshez sem" - tekintett előre a szakvezető, aki szerint a nemzeti együttesnek többnyire jó játékosai vannak, akad néhány nagyon jó és egy világklasszis.
Rossi két fiatalról hosszabban is beszélt újságírói kérdésre. A két gólpasszt adó Szűcs Tamásnak szerinte nagyon jó tulajdonságai vannak, "intelligens és iszonyatosan gyors". Úgy vélte, ha a debreceni középpályás fejlődik azokban a szegmensekben, melyeket négyszemközt kifejtett neki, akkor nagyon jó játékos lesz belőle.
Kovács Bendegúz kapcsán a remek bal lábát, a labdakezelését és a kemény munkavégzését emelte ki. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, fontos lesz számára, hogy rendszeresen futballozzon a holland Alkmaarban, de a posztján nagy a verseny a válogatottban is, mert a kezdőnek számító Varga Barnabás mellett Bárány Donátra is számít.
A magyar válogatott szeptembertől már a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban játszik tétmérkőzéseket, elsőként 25-én Ukrajnát fogadja a Puskás Arénában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 11. 09:28, szombat | Sport
Vb-2026 - A Belgium elleni negyeddöntőből is Merino lőtte tovább a spanyolokat
A spanyol válogatott hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a belga csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság Los Angeles-i negyeddöntőjében.
2026. Július 10. 07:55, péntek | Sport
El-selejtező - Újvidéki győzelemmel kezdett a Ferencváros
Az idén nyolcaddöntős Ferencváros 2-1-es győzelemmel kezdett csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a szerb Vojvodina vendégeként.
2026. Július 10. 07:54, péntek | Sport
Vb-2026 - Marokkó kiejtésével Franciaország sorozatban harmadszor elődöntős
A francia válogatott 2-0-ra legyőzte a legutóbb negyedik marokkói csapatot csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság bostoni negyeddöntőjében.
2026. Július 08. 07:36, szerda | Sport
Labdarúgó BL-selejtező: Egygólos hátrányban várja a hazai visszavágót az ETO FC
A győri ETO FC a 92. percben kapott góllal 1-0-ra alulmaradt az izlandi Vikingur Reykjavík vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első körének első mérkőzésén kedden. A visszavágót jövő kedden rendezik.
