Hírek
2023. Július 22. 06:00, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Kerkez gyerekkora óta a Premier League-ről álmodott
A Bournemouth friss igazolása, a magyar válogatott Kerkez Milos a klubnak adott első interjújában arról beszélt: gyerekkora óta arról álmodott, hogy a Premier League-ben futballozhat.
"Elsősorban a klub részéről tapasztalt tisztelet miatt döntöttem a Bournemouth mellett. Meglátogattak minket az otthonunkban, hogy ismertessék a terveiket, ez nagyban hozzájárult a döntésemhez" - fogalmazott a 19 éves játékos, aki arról is beszélt, mint mindenkinek, így neki is gyerekkori álma volt, hogy a világ legerősebb bajnokságában, a Premier League-ben szerepeljen.
Kerkez kiemelte, a meccsek intenzitása és sebessége kiemelkedik az angol élvonalban, ahol a világ legjobbjai játszanak, így minden más lesz, mint amit eddig tapasztalt. Hozzátette, tudja, mire számíthat, mivel a Konferencia-liga idei elődöntőjében korábbi csapatával, a holland AZ Alkmaarral találkozott a West Ham Uniteddel. Megjegyezte, felkészültnek érzi magát.
A nyolcszoros magyar válogatott nevetve "őrült bal bekknek" nevezte magát. Saját bevallása szerint élvezi a védekezést, a szereléseket és a párharcokat, de szereti segíteni a csapatát támadásban is. Megfogalmazása szerint a DNS-ében van, hogy fel-alá rohanjon a pályán, ez az, amit szeret csinálni.
Kerkez elárulta, a nyáron kinevezett spanyol vezetőedzőnek, Andoni Iraolának is nagy szerepe volt az átigazolásában, mert kifejezetten szereti a játékfilozófiáját.
"Szerbiában születtem, de a nagymamám magyar, neki köszönhetően kaptam meg a magyar papírokat, azaz kettős állampolgár vagyok. A magyar válogatottban játszom, ez volt az én és a családom döntése, miután meghívtak" - mondta Kerkez, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy a magyar nemzeti együttesben játszhat. Megjegyezte, a következő Eb-selejtező éppen Szerbia ellen lesz, ami számára két okból is fontos, egyrészt a csoport két favoritja találkozik, másrészt a meccsen kint lesz az egész családja.
Kerkez Milos tavaly januárban szerződött az AC Milantól a holland AZ Alkmaarhoz, melyben alapemberként számítottak rá az elmúlt idényben. A szerbiai születésű futballista a Hajduk Kula, a Rapid Wien, majd az ETO FC Győr utánpótlásában nevelkedett, utóbbi klubtól került 2021 februárjában a Milanhoz. A Bournemouth csütörtökön jelentette be a szerződtetését, korábbi sajtóinformációk szerint 18 millió eurót fizettek érte.
Fotó: Bournemouth
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.
