Hírek
2022. Március 21. 16:01, hétfő |
Külföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Érkeznek Szlovákiába a Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek
Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek
- jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi miniszter közlésére hivatkozva vasárnap.
Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter erről a közösségi hálón tett bejelentésében számolt be, hozzátéve: az egységek érkezése a következő napokban folytatódni fog.
A Patriot légvédelmi rendszert Németország és Hollandia bocsátotta ideiglenesen Szlovákia rendelkezésére az ukrajnai konfliktussal összefüggésben a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából. Az atlanti katonai blokk megerősítése érdekében a tervek szerint 2100 NATO katona érkezik Szlovákiába.
Nad közlése szerint a Patriot rendszert ideiglenesen a szliácsi (Sliac) légi katonai támaszponton helyezik el. A védelmi miniszter közölte azt is, hogy a Patriot légvédelmi rendszer nem az ország által már tulajdonolt orosz S-300-as légvédelmi rendszer felváltását szolgálja, hanem annak telepítésének célja, hogy tovább erősítse Szlovákia légterének védelmét.
A szlovák védelmi miniszter szerint országa a jövőben az S-300-as rendszert tekintettel annak korára, műszaki állapotára, illetve "nem elégséges képességeire" mással tervezi helyettesíteni. Jaroslav Nad a napokban úgy nyilatkozott, hogy Szlovákia hajlandó lehet átadni S-300-as légvédelmi rendszerét Ukrajnának, ám csak akkor, amennyiben más légvédelmi rendszert kap annak pótlására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.
2024. Május 16. 07:54, csütörtök | Külföld
Már június végén megtartják az első nyilvános vitát Donald Trump és Joe Biden között
Már június végén megtartják az amerikai elnökjelöltek első nyilvános televíziós vitáját Joe Biden és Donald Trump között, majd szeptember elején második alkalommal is szembenézhet egymással a demokrata és a republikánus jelölt.