Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2017. Szeptember 21. 07:35, csütörtök | Bulvár
Forrás: RLM

Citromba harapott Görög Zita

Citromba harapott Görög Zita

Édesen szép az élet! Jól tudja ezt Havas Dóra is, aki ezúttal Görög Zitával közösen ragadott kötényt és fakanalat, legújabb, Álmaim cukrászdája című könyvének bemutatóján.

Az édesszájú páros remekül kiegészítette egymást a konyhában, a kevergetés közben pedig gyerekkori történeteket is felelevenítettek, így az is kiderült miért várta annyira az esküvőket kislányként Görög Zita.

Havas Dóra és Görög Zita régóta kereste már az alkalmat, amikor közösen a konyhapult mögé állhatnak és együtt készíthetnek el valami finomságot. Dóra legújabb, Álmaim cukrászdája könyvének bemutatója erre remek alkalom volt, az édesszájú páros isteni citromkrémet készített, miközben gyermekkori sztorikat is megosztottak egymással.

„Már gyermekként is sok időt töltöttem a konyhában, volt saját kis gyúródeszkám, sodrófám és szaggatóm is, amikkel lelkesen segítettem anyukámnak például pogácsát sütni. Persze nem kellett sokat várni arra sem, hogy egyedül álljak neki süteményt készíteni, az első próbálkozásom egy amerikai csokis keksz volt, amivel az aktuális szerelmemet szerettem volna elkápráztatni. Később kiderült, hogy mivel ő bolti kekszen nevelkedett, nem jelentett számára túl sokat a házi süti, de nekem annál többet, egy igazi mérföldkő volt” – árulta el Dóra, akinek gyermeki lelkesedése a mai napig megmaradt.

Citromba harapott Görög Zita

Görög Zita elmesélte, gyerekkorában nem kellett messzire mennie, hogy egy kis édességre leljen. „A szomszédunk cukrász volt, akitől mindig isteni finom süteményeket kaptam. Rendszerint ő készítette a környék esküvőire is a tortákat, ezeket az alkalmakat pedig mindig nagyon vártam, mert a torta tetején lévő babák ruháit a lagzikat követően mindig megkaptam. De akkor is mindig önként jelentkeztem, ha éppen az előkészületeket követően a maradék krémet kellett kikanalazni a tál aljáról” – emlékezett vissza Görög Zita.

Dórának valóban egy álma vált most valóra, hogy kedvenc édességeinek receptjei könyvbe kerültek, és a sütemények, desszertek mellett alapanyagok elkészítését elleshetjük.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára